Nem tudnánk kicsit elszakadni a rendtől? Maga az élet is kusza, és a legkevésbé sem egyenes vonalon halad. Átszövik az érzelmek, emlékek; átgondoljuk tetteinket, képzeletben újraéljük az elhibázott, elvesztegetett pillanatokat.

   Megtörtént már, hogy a végén nyitottál ki egy könyvet, és visszafelé olvastad? Haladtál már oldalak átugorgatásával a végső cél felé? Miért lineárisak a regények, amikor a lét értelmét sem lehet így megragadni?

   Egy igazi alkotás minden irányból lenyűgöző kell legyen! Mint a szobor, amihez képest csak vázlat egy festmény vagy dombormű. De még ezek is szabadabbak az írott műveknél! Ahogy a tekintet és a képzelet kéz a kézben elbóklászik a vásznon, kitágult lélekkel.. Lenyűgözve..! ahogy az izgalomtól csöpögő orral tévelyegnek az ecset vagy ék szabta barázdák útvesztőjében, tündérmesét olvasnak betűk nélkül.

   Hát legyen ez a sorsa az irodalomnak! Hulljon a regény darabokra, lángoljanak a költemények! Rengjenek a világot jelentő deszkák! - ahogy az ember is megremeg a csoda láttán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.