Mit tehet az ember, ha kifordul az ujja, és mindenfelé ömlik a tűzpiros vér? Nem, nem az enyémről van szó. A saját bajaimat ritkán publikálom, hacsak nem a szívemet érintik. Mások problémáiról sokkal izgalmasabb beszélni, mintha elüldöznénk a balesetet, ha megnevezzük. Tiszta vudu. Egy belülről fakadó késztetés, vagy talán így hangolódunk a kellemetlenséghez?

   Vajon a temetés azért tömegünnep, hogy megosszuk a fájdalmat, amit ugyebár úgysem tudunk, vagy pedig azért, hogy az iszonyat közelébe kerüljünk, sorsunkban ezzel is távolodva tőle? Miért olyan csábító a balsors, hogy szinte evilági feladatunknak érezzük, hogy kijusson belőle? Valami igazán szaftos, amin aztán mások csámcsoghatnak...

   Sebzett ujjal mit ér az élet?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.