"Való életnek hitt ténfergés..."
2010.01.11. 00:19
Amikor ezt írom, látod már máshol járok
Most legszívesebben kottát olvasnék tejjel
besétálnék egy idegen városba, ahol megismerném a templomot
nem lenne zaj, csak amolyan kedves csurdogálás jobbról
kis város lenne nagy kincsekkel
csodákkal, titkokkal és az éjszakával
az éj lámpionjai meg a térkövek koppanó hangja
nem lennének emberek az utcán
mindenki a Fő téren ülne a kávézókban
de nem lenne zaj, csak olyan kedves kávécsészekopogás
meg szipákolás - szivarból és orrból; könnyből
mindenki sírna kávézás közben
mindenkinek szomorúnak kellene lennie a városban
mindenki törülgetné könnyeit szemüvegük lencséiről
az is belefér, kedves nesz a törülgetés
így mennék mennybe örök pillanat alatt
egyszer
(A földi mennyország kapuja rám zuhant, így semmisültem meg nanomásodperceknek tűnő millióévek alatt.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Origami 2010.06.18. 19:37:59
Aki egyszer belenézett a napba,
meghalt a lelke: temessétek el.
Annak a szíve százfelé szakad,
kinek napot imádni nem szabad,
és mégis, mégis napról énekel.
Ha csak egyszer, egyszer a szemébe néz,
tudom: egy furcsa törvényt megtanul.
Aki számunkra csillogó csoda,
szemébe nézni nem szabad soha:
mert aki napba néz, az megvakul.
Elérhetetlen vágy száll a szívére,
s tüzétől mintha lassan égne el,
vakult magát a lomberdőbe rejti,
és nem tud… nem tud… nem… soh’ sem feledni
és őszről és halálról énekel.
Aki egyszer belenézett a napba,
meghalt a lelke: temessétek el.
Wass Albert