"Ha pedig okosságom megválik tőlem egyszer - ó, hisz oly könnyen
tovaszáll! -, balgaságom röptét kísérje majd büszkeségem tovább!"

Ez a két sor előrejelzi, hogy az okosság egy ponton túl át fog fordulni valami egészen másba. Bölcsesség=nő. A perspektívák és a relativizálások állandóan váltakozó játékában fogja fel a gondolkodást, a tudatot, a bölcsességet. Egyfajta táncrend, miként az asszony állandóan közelséget ígér, és folyton megvonja magát. Fátyoltánc. Ezzel a dekonstrukcióval szemben Zarathustra egyszer csak fel fog vállalni egyfajta alaptalan kezdetet, egy alaptalan hitállítást. A pont, amikor elhagyja asszonyát - épp azért, mert szereti őt - az örökkévalóság kedvéért, hitet és vallást fog alapítani balgaság alapon. Rá fog mutatni valamilyen kezdetre, alaphitre vagy alaptanításra, amely az okosság és a bölcsesség szemében mindig balgaság marad, hiszen alaptalan.

"Nőkhöz indulsz? A korbácsot el ne feledd!"

Itt is az asszony az igazságadás és megvonás örökül változékony játékát reprezentálja, annak metaforája. Az asszony a bölcs, aki ért, aki igazságot ígér, de mindig meg is vonja az embertől, mert az ember már mást ért később. Soha nincs végső igazság. Ez a megismerés és igazság metaforikáját jelenti. Azonban ha vallást akarunk alapítani, akkor erőszakot kell alkalmaznunk a bölcsesség közelséget ígérő, távolsághoz juttató örök, változékony játékán. Valahogy kényszeríteni kell. Az igazság és a bölcsesség, mint a nő reprezentánsával szembeni kényszerítettség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.