Vajon mit szólnánk, ha szembejönne velünk egy hal nagyokat szürcsölgetve egy pohár vízből.. Megmosolyognánk a járóruháját? Vagy ijedten szétrebbennénk? esetleg odamennénk, és belebámulnánk a képébe?

   Vajon ő felszedné a kutyákat, hogy hazavigye kitömetni? Kirakna a falra fejünktől a farkunkig? Vagy bevízne, és élve "megfőzne", kibelezne, nyersen fogyasztana, hogy még szteppelünk is hozzá?

   Sztem dögunalmasnak tartana minket. Neki a magasság smafu, a mélység az igazi kihívás. Az égre nézve pár felhőn, repülőn és az unalomig bámult csillagképeken kívül sok érdekeset úgyse látunk, de a vízalatti messzeségben, ott ahová a fény nem, csak képzeletünk képes behatolni, ott gomolyognak a sósvízű csodák és rémképek árnyai. Kíváncsian fúrnánk fejünket egyre lejjebb és lejjebb, a nyirkos hegyek közé, azok gigászi barlangjaiba, hogy elvesszünk egy fulladással riogató óriási gyomorban, ahonnan csak előre vezet az út. Átúsznánk elveszett világokba, hogy időn és földön kívüli lényekkel találkozzunk. Fasza lenne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.